 |
A Százlábú formáció eredményei
|
 |
A Százlábú formáció
1997 májustól 2003 májusig folyamatosan, megállás nélkül készült minden
nemzetközi boogie formációs versenyre. Büszkék voltunk arra, hogy a
nemzeti melegítőben Magyarországot képviseltük, és még jobban örültünk
akkor amikor szép eredménnyel zártunk egy-egy versenyt. |
2003.
május München, VB [ 3.hely ]

|
2003. május 10-én a Münchenben megrendezett boogie formációs VB-n Magyarország ismét két csapattal indult. A
Százlábú formáció a 3. helyezést érte el, míg a Bohém formáció a 10. helyezett
lett. Mindkét csapatunk ezúton is köszöni minden szurkolónak a biztatást, az
itthoniaknak az értünk való szorítást, és egymásnak a közös VB részvételt.
A boogie formációs pontozás mindig is szubjektív
megítélés alá esik, ez tény, de egy-egy jelentősebb tévedés a zsűri részéről
elég negatívan befolyásolja egy csapat önértékelését és motivációját. A Bohém
Boogie-nak például mindenképpen előrébb kellett volna végeznie a 10. helynél.
A Százlábú formáció sajnos rontott a döntőben, emiatt a legszebb
reményeink már az eredményhirdetés előtt elszálltak.
Bár mindkét csapat eredménye elmaradt az előzetes
várakozásoktól, a versenyre szívesen gondolunk vissza, mert jól éreztük
magunkat, kitűnő verseny volt, és egyáltalán nem utolsósorban: magyar boogie
párosoknak is szurkolhattunk.
|
| 1 |
Boogie Magics - The ELVIS Concert |
GER |
| 2 |
Club the Stars - Boogie in formazione |
ITA |
| 3 |
Szazla'Boogie - Moulin Rouge |
HUN |
| 4 |
The Freddy's |
FRA |
| 5 |
Filimonovs' school LIA |
UKR |
| 6 |
The Hepcats - ... and fly |
GER |
| 7 |
Crazy Boogie Legs - Tanz der Vampire |
GER |
| 8 |
Henkell Dans - The King |
DEN |
| 9 |
Northern Hotsteps - Pearl Harbour |
GER |
| 10 |
Bohem Boogie - RabShowdia |
HUN |
| 11 |
Let's dance Rock'n'Roll Team - A Webcam in a Street of Detroit |
ITA |
| 12 |
Sport and Fitness |
UKR |
| 13 |
Club Dogi - Ballando che si fa? |
ITA |
|
Fotók a
müncheni versenyről.
2002.
május Montpellier, VB [ 1.hely ]

2002. május 18-án az eddigi formációs világbajnokságokon sorozatban elért második helyezések után végre
győztesként ünnepelhettünk, mert nagy csatában elnyertük az elsőséget. A siker azért is nagyon értékes, mert a csapat új
Moulin Rouge koreográfiája
ezen a versenyen debütált: elsöprő sikerrel. A látványosan élénk piros új ruhák tervezése és elkészítése
Muhari Orsi munkáját dicséri.
Az eredményhirdetés meglehetősen szoros helyrepontozást hozott. A magyar csapat elsőként táncolt a
döntőben, így helyrepontozásnál is először az mi helyezéseinket ismertették: a
zsűri 4db 1-est, 1db 3-ast és 1db 4-est adott, ami azt jelentette, hogy az
első helyezések többségét megkaptuk, tehát függetlenül a többi csapat eredményétől
VB győztesek lettünk.
|
| 1. |
Szazla'Boogie |
HUN |
| 2. |
The Stars |
ITA |
| 3. |
Crazy Boogie Legs |
GER |
| 4. |
Les Freddy's |
FRA |
| 5. |
Trac A Pella |
FRA |
| 6. |
Bohem Boogie |
HUN |
| 7. |
The Boogie Rebels |
NED |
|
A piros-arany színű ruhás magyarok felhőtlen örömét az sem árnyékolta be, hogy a francia közönség enyhén
kifütyülte a helyi formációs csapatot csak 4. helyre értékelő zsűri döntését. A
magyar himnusz alatt pedig végleg oldódott a feszültség.
Fotók a
Montpellier-i versenyről.
2001.
november Flensburg, EB [ 1.hely ]

2001. november 3-án csapatunk több éves kitartó munkáját és lelkesedését végre igazán nagy és
értékes siker koronázta. A formációs EB-n megszereztük a legszebb kupát,
azaz elsők lettünk. A matrózos formáció ezen a versenyen eddigi legjobb formáját hozta. Nagyon együtt
volt a csapat. Magyar szempontból még egy örömteli eredmény született ugyanezen az estén, mert
a Négy Muskétás junior rock'n roll formációs csapata EB 3. helyet szerzett.
|
| 1 | Százlá'Boogie |
HUN |
| 2 | Crazy Boogie Legs | GER |
| 3 | The Freddy's | FRA |
| 4 | The Hepcats | GER |
| 5 | Boogie Rats | GER |
| 6 | Northern Hot Steps | GER |
| 7 | The Boogie Rebels | NED |
|
Magyar táncosok márpedig mindenütt vannak. Ezt bizonyítja az is, hogy az "A" osztályos rock'n roll bemutatót
tartó német Rockin Rats
(Hameln) csapatban magyar testvérpár is táncolt, akik szintén velünk örültek a magyar sikernek.
2001.
június Zürich, VB [ 2.hely ]

A zürich-i VB-n csapatunk még több tapasztalattal és elszántsággal indult. Lélektanilag fontos volt, hogy
ismét sikerült a selejtezőből azonnal a döntőbe jutni, tehát a páholyból
nézhettük végig, amint a többi csapat reményfutamozik. A döntő hihetetlenül
felfokozott hangulatban ment végig, a Százlábút nemcsak a maroknyi magyar
szurkolótábor hajtotta, biztatta, hanem az egész publikum. Eredményhirdetés: 2db egyes, 3db
kettes, 2db hármas. Ez szuper pontozás, de az első helyről épphogy lecsúsztunk,
mert a német Boogie Magics egyetlen egyessel többet kapott mint mi. Immár
harmadszor lettünk VB másodikok, és micsoda különbség van mindhárom második hely
között. |
| 1 | Boogie Magics | GER |
| 2 | Szazla'Boogie |
HUN |
| 3 | Club the Stars | ITA |
| 4 | Les Tambours du Trac | FRA |
| 5 | Les Freddy's | FRA |
| 6 | Gamma | SMR |
| 7 | Dogi | SMR |
| 8 | Crazy Boogie Legs | GER |
| 9 | Simpaty | SMR |
| 10 | The Boogie Rebels | NED |
| 11 | Flying Saucers | GER |
| 12 | Boogie Rats | GER |
|
Fotók a
Zürich-i versenyről.
2000.
október Duisburg, Nyílt német bajnokság [ 1.hely
]

A Duisburgban megrendezett DRBV Nyílt Német Bajnokságon csapatunk fantasztikus
sikert ért
el, hiszen először sikerült nemzetközi versenyről elhoznunk az 1. helyet és
az azzal járó legszebb kupát. A siker azért is értékes, mert az első helyet
a rendező klub országában, Németországban, 'az oroszlán barlangjában' szereztük meg, és egészen hihetetlen pontozással:
a hazai német bíró kivételével mindenki az 1-est tette fel nekünk! Az eredményhirdetésnél a legtöbb gratulációt a
legnagyobb vetélytársunktól, a Boogie Magics-től kaptuk.
2000.
április Toulouse, VB [ 2.hely ]

Hosszú volt az út a Toulouse-ba, de megérte!
A csapat az új Matrózok érkeznek a kikötőbe c. koreográfiával
óriási tapsot kapott a gigantikus belső terű francia sportcsarnokban. Az
elért 2. hely nagyon nagy fegyverténynek számított. A matrózos
ruhákat Muhari Orsi tervezte és készítette a csapat számára, tehát
'saját gyártású' fellépő ruhában táncoltunk.
Ettől a versenytől kezdve a Boogie Magics német
formáció és a magyarok fej fej mellett harcoltak az első helyért. Ezen a
versenyen, mint néhány későbbin is, minimális különbség született az első
két hely odaítélésében. |
| 1. |
Boogie Magics |
GER |
| 2. |
Szazla'Boogie |
HUN |
| 3. |
The Stars |
ITA |
| 4. |
TRAC |
FRA |
| 5. |
Revolution dance |
SMR |
| 6. |
Gamma Club |
SMR |
| 7. |
Centre rock |
FRA |
| 8. |
Las Club |
ITA |
| 9. |
Tanzclub Köbolde |
GER |
| 10. |
Mousswing |
FRA |
|
1999.
március Lyon, VB [ 2.hely ]
A francia Lyon-ban a világbajnokságon nagyot alkottunk, ugyanis a dobogó
2. fokára állhattunk fel. Erős mezőnyben
ez a siker akkoriban magyar és nemzetközi szinten is emlékezetes lett. A történelem úgy tartja, hogy ezt a sikert az
Ain't Nobody Here But Us The Chicken nevezetű koreográfiával értük el, amelyet
6 páros sárga-kék ruhában táncolt. Boogie formációban
pedig jó eredményhez nagyot kell alkotni akkor ha egy csapat kevesebb mint 8 párosból áll. Hat párral egyrészt nincs olyan sok variációs lehetőség a térformákat
illetően mint nyolc párral. Ennek ellenére a nagyon begyakorolt, részben átírt
és egységesített koreográfiával letettük a névjegyünket a dobogón.
1997.
november München, Nyílt német verseny [ 3.hely
]
A lelkes százlábúsok kreatívan egyedi koreográfiával a 3. helyet és a
közönségdíjat szerezték meg.
1997. május
Montpellier, EB [ 5.hely ]
Ezen az Európa-bajnokságon az ősrégi százlábús alapítók vettek részt. Olyan
régen volt a verseny, hogy kevés hírmondó van már az egyesületben aki erről a
versenyről mesélni tudna. Az eredmény azért ismert, a csapat az 5. helyen
végzett.
Fehér Andrásnak köszönhetően eljutott hozzánk egy ottani eredménylista, amelyben induló csapatok, pontozás és
pontos végeredmény is szerepel. A dokumentum itt letölthető.